Munkakeresés

A hosszú blogszünet alatt kétszer is jártunk Magyarországon, és a legtöbb ismerősöm erről a témáról kérdezgetett, így gondoltam most részletesen írok róla. Előrebocsátom, hogy az itt leírtak az én személyes tapasztalataimat és véleményemet tükrözik, illetve elsősorban Londonra vonatkoznak, az ország többi részéről nem sok információm van, azok is csak másodkézből. 

Kezdjük az alapokkal. Magyar állampolgárnak nincs szüksége sem vízumra, sem munkavállalási engedélyre, hogy az Egyesült Királyság területén munkát vállaljon. Egyszerűen csak ide kell jönni, igényelni egy NI számot, és találni egy munkáltatót, aki alkalmaz minket. Ez utóbbi azonban nem olyan egyszerű.

Az első alapeset, hogy valakinek egy nagyon keresett, piacképes végzettsége van, lehetőleg több éves munkatapasztalattal, és angol nyelvtudással. Ekkor akár otthonról is lehet munkát találni, ahogyan azt a párom is tette. Vannak szakmák, például asztalos vagy vízvezeték szerelő, ahol még a nyelvtudás sem annyira lényeges, csak jó szakember legyen az illető. Van asztalos ismerősöm, aki nulla angol nyelvtudással érkezett, mégis hamar talált munkát. (Azóta már jól megtanult angolul, sőt a lengyel nyelv alapjait is elsajátította a kollégáitól.)

Ha valakinek nincs jó szakmája, de a nyelvet jól beszéli, annak sincs oka elkeseredni, a vendéglátás és a kereskedelem területén hamar lehet munkára lelni. Legjobb példa erre az egyik barátnőm, ő két nap alatt talált állást egy belvárosi étteremben, sőt két másik helyre is behívták volna próbanapra, ha addigra nem fogadja el a meglévő ajánlatot. Ilyenkor azonban az időzítés is számít, itt is vannak holtszezonok, amikor kevés a munkalehetőség, ilyen leginkább az év eleje, de a jó idő és a turistaszezon közeledtével megélénkül a munkaerőpiac. Mindenképpen érdemes az életrajzot személyesen bevinni az adott céghez, mert ha csak azt látják, hogy most érkeztünk az országba, szinte biztosan félre is teszik, de ha egy személyes találkozásnál rögtön kiderül a magabiztos nyelvtudás, akkor jó eséllyel pályázhatunk. Aki ilyen téren szeretne elhelyezkedni, annak azt ajánlom, nyomtasson ki egy nagy kupac életrajzot, és vegye nyakába a várost. A fent említett barátnőmmel mi elindultunk a belvárosban, és minden utunkba eső boltba, kávézóba, étterembe betértünk, és leadtuk az életrajzát. Sok helyen egyből le is ültették egy gyors beszélgetésre, volt ahol rögtön ki kellett töltenie egy felvételi tesztet is, és mint mondtam, hamar sikerrel is járt.

Vannak, akik minimális angoltudással érkeznek a szigetországba, az ő helyzetük a legnehezebb. Ilyenkor elsőnek a munkaerő-közvetítő cégeket érdemes megkeresni. Ezek az ügynökségek különböző gyári, raktári munkákra közvetítenek ki embereket, ezek főleg betanított munkák, semmilyen szaktudást nem igényelnek. Ezek azonban nem fix állások, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy cégnek szüksége van néhány extra dolgozóra , akkor kér az ügynökségtől embereket, ha ez egy héten egy nap, akkor egy nap, ha a következő héten sok a munka, akkor lehet hogy 5-6 napra is kell menni, a következő héten viszont lehet hogy semmi nincs. Ezek a munkák tehát nem kiszámíthatóak, viszont a semminél ez is több, amíg az ember nem talál jobbat, addig ennek is örülni kell. Persze ha valaki jól dolgozik, akkor egyre többet hívják, sőt az is előfordulhat, hogy utána fel is veszik az adott céghez. A munkaerő-kölcsönzők egész évben toboroznak embereket, sokszor már másnap lehet menni dolgozni, így aki nem biztos állásra jön ki, és nem bánja a fizikai munkát, annak érdemes ezzel kitöltenie az űrt, amíg nem sikerül valami állandót találni. Vidéken sok az idénymunka is, lehet almát szüretelni, farmokon dolgozni, de ezek csak időszakosak, legtöbbször néhány hét, esetleg egy-két hónap.

Azt hiszem, tömören ennyit tudnék erről mondani, ha valakinek esetleg kérdése van, azt kommentben, vagy emailben küldje el, ha tudok, szívesen válaszolok.

Tudja valaki a nevem?

Mert az elmúlt napok ügyintézései során az derült ki, hogy én nem. Ott hagytam abba, hogy a költözésre várva nekiláttunk a többi sürgető feladatnak. Először is bankszámlát kellett nyitni, mert már nagyon elegünk volt abból, hogy mindenhová készpénzzel rohangáljunk, ráadásul annál nem sok drágább megoldás van, mint hogy külföldi automatából magyar visa kártyával vegyünk ki pénzt (a visa kártyánál először átváltják forintról dollárra, majd dollárról fontra az összeget, ráadásnak pedig rátesznek 3-4 ezer forintnyi készpénzfelvételi díjat). Az átutalás magyar számláról angolra azért  valamivel olcsóbb. Ettől is féltünk egy kicsit, de ismét szerencsénk volt, az ügyintéző fiatalember nagyon segítőkész volt, még az sem volt akadály, hogy hotelban laktunk, és csak annak a címét tudtuk egyenlőre megadni. Az útleveleken kívül semmire nem volt szükség, és percek alatt nyitott nekünk olyan számlákat, amiknek semmilyen számlavezetési vagy egyéb havidíja nincs, pár nap múlva pedig meg is érkeztek a bankkártyáink a hotelba (a recepciósok nagyon kedvesek voltak, megbeszéltük velük előre hogy leveleket várunk, ők pedig eltették nekünk, sőt még azt a levelemet is megkaptam tőlük, amelyik már a kiköltözésünk után érkezett).

A következő feladat számomra az NI szám igénylése volt. Ez a National Insurance Number, olyan itt mint nálunk az adószám és a TB szám egybevonva. Erre már a munkakezdésnél szükség van, és mivel két-három hét is lehet az igényléstől mire megkapja az ember, gondoltam minél hamarabb túl kell esni rajta. Páromnak könnyebb a dolga, neki a leendő munkahelye igényelte meg. A dolog menete elég egyszerű: egy központi telefonszámon be kell jelentkezni hogy igényelni szeretnél NI számot, ekkor felveszik az adataidat, és kapsz egy időpontot az egyik hozzád közeli munkaügyi központba. Nekem már másnapra tudtak időpontot adni, igaz, vagy másfél órányi útra a hoteltől, de legalább kipróbálhattam a híres londoni metrót is. A központban kb 20 perces interjún kellett részt vennem egy ügyintézővel, ahol részletesen kifaggattak arról hogy ki vagyok, mit akarok itt, miből óhajtok megélni amíg nem találok munkát, stb. Be kellett mutatni az útlevelemet, magyar személyimet és lakcímkártyámat (utóbbi a személyi számom miatt kellett neki), és a születési anyakönyvi kivonatomat. Mivel EU állampolgár vagyok, ezért nem kellett túlzottan győzködni az úriembert, elég hamar aláírhattam a kérvényt.

Eközben azonban felmerült egy komoly kérdés, hogy mi is az én nevem. A keresztnevem ugyanis Gyöngyi, amit én eddig nemes egyszerúséggel Gyongyi-ként használtam. Az ügyintéző azonban felhívta a figyelmemet arra, hogy az útlevelem fényképes oldalának alján, a két fekete csíkban a nevemet Gyoengyi-ként tüntette fel a magyar állam, és hogy bizony ez a helyes, az ö betű nem o az angolban, hanem oe. Na most jól meg vagyok lőve. Eddig mindenhol a Gyongyi-t adtam meg, a bankkártyámra is ezt írták rá szép dombornyomással, most akkor ezekkel mi legyen? Írtam is gyorsan a londoni magyar konzulátusnak, a véleményüket kérve, hogy akkor most melyik a helyes, illetve át kell-e javíttatnom a nevemet ott, ahol a Gyongyi-t adtam meg, mire azt a nagyon hasznos, egy mondatos választ kaptam, hogy akaratom ellenére senki nem kényszeríthet a nevem megváltoztatására. Na kösz. Mindegy, mostantól a Gyoengyi-t használom, mert a NI számomhoz ez a név van rendelve, tehát a brit hivatalok csak ezen a néven fogadnak el. Épp elég volt eddig arra figyelni, hogy a nevemet angolosan írjam le mindenhol (keresztnév, azután a vezetéknév), most még erre is figyelnem kell, mert reflexből a megszokottat kezdem el, azután meg javítgathatok, miközben néznek rám furán, hogy nem tudom a nevemet? Nem. De már tanulom.