Nemrég kedvenc
gasztroblogomat böngészve találtam rá a török pide receptjére. Ezt persze
rögtön ki is kellett próbálnom :) A tésztát szójatejjel készítettem, de így is
nagyon jól sikerült, tölteléknek pedig darált hús került bele zöldséges
paradicsomszósszal. Mivel kettőnknek ez az adag túl sok volt egy étkezésre, ezért a csónakok egy részét "elősütöttem", vagyis csak addig sütöttem amíg a tészta már majdnem megsült, de még nem kezdett el pirulni. Ezek a hűtőben egy-két napig jól elálltak, és ha megéheztünk, csak be kellet tenni a sütőbe, és pár perc alatt készre sültek. Ha lenne fagyasztónk (de itt nincs), akkor le is fagyaszthattam volna őket, mint a félkész mirelit pizzákat. Nagy sikert aratott, így biztos hogy más töltelékekkel is el fogom készíteni.
2012. július 27., péntek
2012. július 25., szerda
Olimpiai láng
Ma szabadnapos voltam, így elmentem megnézni az olimpiai
fáklyás futást. Nem kellett nagyon messzire utaznom, de így sem volt könnyű
dolgom. A metróközlekedés akadozott, két vonat ki is maradt. Az utastájékoztatás sem
volt az igazi, van még mit dolgozniuk rajta :)
Mikor odaértem a Station Road-ra
Harrowban, már gyülekezett a tömeg az út mentén. Mindenki vidám volt, sokan
zászlókat és a fáklyavivőt buzdító transzparenseket lengettek. Egy nemzeti
színű kosztümbe öltözött csoport vidám dobszóval kísérte az eseményeket.
Először
rendőrök érkeztek, hogy biztosítsák az útvonalat, utánuk a szponzorok buszai
jöttek, amiken szólt a zene, és táncosok biztatták ünneplésre a várakozókat. Az
egyik furgonban ott ült a "királynő" is :)
Az olimpia kabalafigurája, Wenlock
is ott volt minden kocsiban. A buszok után újabb motoros rendőrök érkeztek,
vidáman mosolyogva pacsiztak az út szélén állókkal.
Mikor a várakozás a
tetőfokára hágott, végre begördült a futót kísérő busz, és feltűnt az
olimpiai fáklya is. A nézők hatalmas ujjongással kísérték útját.
Néhány gyerek
elkezdett a fáklyavivővel együtt futni az út szélén, ehhez aztán sokan nevetve
csatlakoztak, köztük én is. Pár száz méteren keresztül így mi is részesei
lettünk ennek az élménynek. A hangulat egészen különleges volt, és miután a menet
továbbhaladt, az emberek vidáman mutogatták egymásnak az elkészült fényképeket,
videókat, majd mindenki mosolyogva indult a dolgára. Számomra feledhetetlen
élmény volt a mai nap!
Brighton
Végre ide is megérkezett a nyár, kisütött a nap, és kabátra sincs már szükség! Ennek örömére vasárnap leugrottunk Brightonba, a tengerpartra. Ez a kellemes kis üdülőváros nagyjából egy órányi vonatútra van London központjától. A település - már amennyit láttunk belőle - nagyon hangulatos, rendezett, igazi tengerparti üdülőhely. Az utcák tiszták, a házak szépek, a parkok virágoktól pompáznak. A part mentén szépen kialakított sétányokon lehet barangolni, az aktív pihenésre vágyókat röplabda, kosárlabda, sőt még gördeszka pályák is várják. Természetesen megtalálhatóak az ilyen helyeken szokásos szuvenírárusok is.
Minket leginkább mégis a kavicsos tengerpart vonzott. Délelőtt még nem voltak sokan, kényelmesen kifeküdtünk a törülközőnkre, napoztunk, piknikeztünk, élveztük a jó időt. Gyűjtöttünk kagylókat, és szép kavicsokat is :) A vízbe csak bokáig merészkedtünk, a 15 fokos víz nekünk túl hideg volt, de néhány elszánt ember úszott a habokban. Jónéhány szörföst és vitorlázót is láttunk. Délutánra már nagyobb lett a tömeg, ekkor felkerekedtünk sétálni.
A Bandstand-en épp egy Beatles tribute zenekar játszott, hallgattuk őket egy kicsit, miközben lelkes turistalányok ugráltak vidáman a zenére. A környező sétálóutcák bejárása után visszatértünk a partra még egy kis időre, majd indulnunk kellett a vonathoz. Összességében remek napunk volt, máskor is szívesen visszamennék ide.
2012. július 11., szerda
Windsor
A következő
hétvégén Windsorba látogattunk. Nekem ez volt az első angliai vonatozásom, így
erről is írnék röviden. Én az otthoni, régi típusú, „kék” vonatokhoz vagyok
szokva, amikre lépcsőn kell feltornázni magam – és a csomagjaimat – és amiknek
nagy, tágas belső terei vannak, rémesen tapadós műbőr ülésekkel. Ezzel szemben
az itteni vonatok inkább metrószerelvényekre hasonlítanak, alacsony padlósak, keskenyek,
és sokkal kisebb a belső terük. Persze
szépek, modernek, de mégis szokatlanok kicsit. Amit pedig nem tudom hogy lehet
megszokni, az az hogy a gyorsvonatok lassítás nélkül haladnak át az
állomásokon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy békésen ácsorogsz a peronon,
és egyszer csak elhúz melletted egy 80-100 km/h-val közlekedő jármű. Hatalmas
menetszele van, és felettébb ijesztő is. Nem véletlen, hogy a peronokon széles
biztonsági sávok vannak felfestve, ahová tényleg nem szabad állni. A megfelelő
vonat megtalálása nem nehéz, minden peronon van kijelzőtábla, ami nem csak azt
írja ki hogy hová megy a vonat, de azt is hogy milyen megállókban áll majd meg
út közben. Ha valaki előre megnézi a menetrendet, akkor könnyen odatalál az
úticéljához. Persze ha valaki – mint mi – nem figyel oda eléggé, akkor csak a
peronon állva jön rá, hogy nem megy közvetlen vonat oda ahová gondolta, hanem
majd át kell szállni útközben :) Sebaj, végül csak sikerült odatalálnunk.
Kijelzőtáblák amúgy nem csak a peronokon vannak, hanem a vonatokon is, így
helyismeret nélkül is könnyű boldogulni. Természetesen be is mondják a
megállókat, de én még a magyar hangosbemondókat sem midig értem, nemhogy az
angolt, így egyszerűbb az írott verzióra hagyatkozni.
Winsorba érve először
körbesétáltuk a kastélyt (a kastélyon belüli túrát meghagytuk az esős őszi
napokra). A kastélyból a „The Long Walk” elnevezésű, fasorral övezett, több
mint négy kilométer hosszú sétányon indultunk tovább. Lenyűgöző látvány ez a
nyílegyenes, szépen rendben tartott út, gondosan nyírt gyeppel,
gesztenyefákkal övezve. Most nem mentünk végig az egész úton, hanem
elkanyarodtunk, és 20 perc séta után eljutottunk a Temze partjára.
A parton
végig árnyas sétány vezet, útközben pedig meg lehet csodálni a folyóparti
villákat, amik legtöbbször saját stéggel, csónakkikötővel rendelkeznek. Az idő
végig szép, napsütéses volt, nagyon jól éreztük magunkat. Hazafelé még lila
tehénnek álcázott lovat is láttunk :)
2012. július 8., vasárnap
Jubilee Weekend
Június első
hétvégéjén ünnepelte uralkodásának 60. évfordulóját II. Erzsébet királynő. Már az érkezésünkkor is minden tele volt
plakátolva a Diamond Jubilee-vel, mire elérkezett június másodika, szinte az
egész város fel lett díszítve. A boltok is hetek óta jubileumi akciókat
hirdettek, a klasszikus, „vedd meg az ünnepi sütésfőzéshez szükséges
alapanyagokat”-tól az emlékbögréken át volt itt minden. Legjobban mégis egy
ruhabolt akciója tetszett, ahol jelentős kedvezményt adtak, ha piros, fehér,
vagy kék (tehát nemzeti színű) ruhát vásároltál. A négynapos ünnepségsorozatra
több mint egymillió lelkes alattvaló látogatott el. A legjobb helyeken már előző
este ott sátoroztak a nagyon elszántak, hogy közelről láthassák a mulatságot.
Mi nem vagyunk még ennyire lelkesek, ezért inkább egy kellemes vidéki
kirándulás mellett döntöttünk. Úti célunk az Uxbridge-től csak 15 percre lévő
Black Park volt. Ez egy 216 hektáros park, aminek egy része védett terület, az a
rész természetesen nem látogatható. A park nagyrészt erdős, ligetes, de van
benne egy nagy tó is. A bejáratnál virágzó rhododendron bokrok fogadtak minket,
innen szépen kialakított ösvényeken sétálhattunk tovább.
A nap során rengeteg
állattal találkoztunk, láttunk mókusokat, nyulakat, őzet, rókát és megszámolhatatlanul
sok madarat, egy elkerített legelőn pedig voltak tehenek is.
Végig szép, napsütéses
időnk volt, nagyon jól éreztük magunkat. A parkban van egy kávézó is, ahogy
néztük, elég jó árakon kínált szendvicseket, üdítőket, de mi inkább maradtunk a
magunkkal hozott elemózsiánál.
A kellemes tóparti pikniket csak a mérhetetlenül
szemtelen kacsák megjelenése zavarta meg, akik amint meglátták, hogy vesszük
elő a szendvicseket, egyből jöttek kéregetni.
Bátran ajánlom ezt a helyet
mindenkinek aki erre jár, és szeretne kellemes környezetben kikapcsolódni. Mi
nagyon jól éreztük magunkat! Egy jótanács azonban: alaposan tanulmányozzátok a menetrendet, mert elég ritkán járnak erre a buszok. Vasárnap egész nap
zuhogott az eső, ezért otthon maradtunk, és egy igazi angol "sunday roast"-al
ünnepeltünk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)