Beköltözés

Mielőtt útnak indultunk Londonba, a legnagyobb aggodalmunk a lakáskeresés volt. Sok nehézségről, akadályról olvastunk a különböző blogokon, fórumokon, így igazán szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy nyolc nappal az érkezésünk után már a kezünkben tarthattuk leendő otthonunk kulcsát. Az ingatlanügynök mindenben a segítségünkre volt, és  a megbeszélt napon az irodájában aláírhattuk az igencsak részletes bérleti szerződést (még az is ki van kötve, hogy milyen gyakran kell ablakot mosnunk). Ezután elkísért minket a lakásba, ahol egy nagyon részletes, fényképekkel is dokumentált leltárt vett fel, majd sok szerencsét kívánva elköszönt tőlünk. Végre otthon voltunk.

 A lakás maga nagyon jó állapotú, szépen karban tartott, a falak frissen festve, a nappaliban vadonat új padlószőnyeggel, nemrég kicserélt duplaüveges ablakokkal. Angol mértékkel nézve feltűnően tiszta is volt, de ez persze nekünk nem volt elég, így hamarosan felkerekedtünk tisztítószereket és eszközöket vásárolni. A legnehezebb feladat a sütőtisztító beszerzése volt, jónéhány üzletet végig kellett járnunk, mire ráakadtunk. Úgy tűnt, az előző lakó hamarabb feladta a keresést, mivel a sütőt vastag ráégett zsírréteg fedte. A fürdőszobai csempe lesúrolása sem tartozhatott a kedvenc elfoglaltságai közé. Két nap múlva azonban már minden ragyogott, és mi elégedetten dőltünk hátra a kényelmes fotelekben. A következő pár nap a még hiányzó dolgok beszerzésével telt. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyi apróság kell egy háztartásba: a szemetesvödörtől kezdve a vízforralón át az íróasztalig sok mindent vettünk/rendeltünk.

Szombaton aztán úgy döntöttünk, hogy megérdemlünk egy kis szórakozást, így felkerekedtünk megnézni London belvárosát. Párom már többször járt itt, én még egyszer sem, így ő lett az idegenvezető.  Bejártuk a Kensington Gardens-t, a Hyde Parkot, és a St. James’s Parkot, én pedig nem győztem ámulni, hogy milyen szépek, rendezettek, tele csodás öreg fákkal, tiszta vizű tavakkal, és persze kacsákkal meg mókusokkal. Megnéztük a Buckingham palotát, a Westminster apátságot, a parlament épületét, és a híres óriáskereket is. Az időjárás is kedvezett nekünk, ragyogó napsütéssel és igazi nyári meleggel ajándékozott meg minket, hazafelé pedig csodás naplementében gyönyörködhettünk.

Üdvözlet Londonból

Május 10-én landolt a gépünk Luton repterén. Az előző hetek idegeskedése, ügyintézése és persze a rengeteg pakolás után igazán jó volt hátradőlni az ülésben, tudván hogy most már semmi baj nem történhet. Minden bőrönd a gép hasában, a kézipoggyászokat is felengedték a gépre (bár az enyémnél elég csúnyán néztek a pultnál, mert igencsak feszegette a súlyhatárt), most már csak élvezni kell az utat. Hamar el is aludtam, majd kissé ijedten ébredtem, mert párom eltűnt a mellettem lévő sorból, a helyén egy idegen férfi ült. Szerencsére hamar kiderült, hogy biztonsági okokból átültették az első sorba, a VIP helyek egyikére. 

London kiadós esővel és hatalmas széllel fogadott minket, így jól jöttek a kabátok amik otthon a 30 fokos melegben túlzásnak tűntek mindenkinek. A taxit előre megrendeltük (kettőnknek olcsóbb és kényelmesebb volt mint a sok átszállásos tömegközlekedés), így Lutonban már várt ránk a kedves, mosolygós sofőr. A szállodáig vezető út során a zuhogó esőn kívül semmit nem láttunk. A hotel Southall negyedben volt, olcsó, de tiszta és kellemes. Hamar kiderült, hogy ez a rész az indiai negyed, “Little India” ahogy itt hívják. Az utcán egyaránt  látni csodás színes szárikba öltözött nőket, tetőtől-talpig fekete csadorban járó hölgyeket, turbános férfiakat. Később megtudtuk azt is, hogy tőlünk néhány utcányira található a legnagyobb európai Szikh templom (Gurdwara Sri Guru Singh Sabha). A környék éttermeiben igazi autentikus indiai és ázsiai ételeket lehet kapni, és bár az erős fűszerezést meg kellett szokni, nagyon jókat ettünk. Különösen a báránycurry, és a tikka nevű, fűszeres sült húsokból álló előétel ízlett, utóbbit sistergős forró tálon hozzák ki, sült hagymával és salátával körítve. Ajánlani tudom a savanyított chilipaprikát is, nagyon finom.

Az érkezésünk utáni első napon belevetettük magunkat a lakáskeresés küzdelmeibe. Ez volt az egyik legsürgősebb feladat, és ettől féltünk a legjobban, mert sok nehézségről hallottunk, olvastunk korábban. Az első pár Southall-i ingatlanközvetítőnél nem sok jóval kecsegtettek minket, sajnos az egyszobás lakások nagyon gyorsan gazdára találnak. Az internetes hirdetésekkel sem jártunk jobban, mindegyiknél azt a választ kaptuk, hogy már találtak bérlőt. Ezek után elhatároztuk, hogy elbuszozunk abba a negyedbe, ahol lakni szeretnénk, felkeressük az ottani ingatlanirodákat, és közben megismerjük a környéket is. Az utazás nem ment túl egyszerűen, mire rájöttünk hogy le kellett volna szálnunk, már régen magunk mögött hagytuk a tervezett megállót. Sebaj, sétálni mindig is szerettünk, így elindultunk vissza a központ felé. Útközben találtunk jónéhány ingatlanirodát is, és itt már sokkal több szerencsénk volt mint Southallban, rögtön az első helyen sikerült is egy lakásnézést megszervezni délutánra. Ezután már lelkesebben mentünk tovább, és a következő néhány ügynöknél is hasonlóan jártunk, sőt volt ahol egyből kocsiba is ültettek, és elvittek megmutatni a lakást. Ahol nem tudtak konkrét lakást mutatni, ott is felírták az adatainkat, és megígérték hogy majd hívnak ha lesz valami. Ahogy telt a délután, úgy tágítottuk a keresés körét, egyre több kerület került be az esélyesek listájába. Estére találtunk is egy lakást Hillingdonban, ami mindkettőnknek megfelelt volna. Némi utánanézés után kiderítettük, hogy a környék is szimpatikus, és a közlekedés sem rossz, így másnap reggel már nyitás előtt az ingatlaniroda ajtajánál vártuk, hogy letehessük a foglalót. Az ügynök alig fél órával a kiírt nyitási idő után fel is bukkant, elintéztük a papírmunkát, majd a nem messze lévő Uxbridge felé vettük az irányt. Ez a környék egyik központi része, bevásárlóközpontokkal, mozival, sétálóutcával. Boldogságunkat azonban hamarosan eltörölte az ügynök telefonja, amiből megtudtuk, hogy a tulajdonos már előző este kiadta a lakást másnak. Azonban tudna mutatni egy másik lakást is a környéken, ami ugyan drágább, de két szobás, és szerinte jó lenne nekünk. Vissza is mentünk hozzá rögtön, és ismét beigazolódott, hogy a szerencse velünk van, ez a lakás ugyanis százszor jobb volt mint a másik, sokkal szebb, tisztább, a bútorok és a gépek is sokkal újabbak, szebbek. Nem is haboztunk sokat, azon  nyomban letettük a foglalót (pontosabban ismét odaadtuk azt, amelyiket pár perccel előbb kaptunk vissza az ügynöktől). Ezután már csak a rettegett “credit check”-re kellett várni. Itt ugyanis mindenhez kreditvizsgálat kell, és ez az ahol a külföldiek hamar bajba kerülnek. Mi sem tudtunk korábbi angol szállásadót, vagy munkáltatót felmutatni, a magyar referenciák pedig sajnos nem voltak elegek, elbuktuk az ellenőrzést. Azonban erre is létezik megoldás: le kell tenni három hónap előleget (meg persze a hat hét kauciót, az ügynöki díjat, és minden egyebet), és akkor miénk a lakás. Szerencsére erre fel voltunk készülve (sőt, mi hat hónappal számoltunk, így még örültünk is hogy csak a fele kell), így néhány nap múlva költözhettünk is. Amíg erre vártunk, nekiláttunk a többi sürgős intéznivalónak, de ezekről majd a következő bejegyzésben mesélek.