Brighton

Végre ide is megérkezett a nyár, kisütött a nap, és kabátra sincs már szükség! Ennek örömére vasárnap leugrottunk Brightonba, a tengerpartra. Ez a kellemes kis üdülőváros nagyjából egy órányi vonatútra van London központjától. A település - már amennyit láttunk belőle - nagyon hangulatos, rendezett, igazi tengerparti üdülőhely. Az utcák tiszták, a házak szépek, a parkok virágoktól pompáznak. A part mentén szépen kialakított sétányokon lehet barangolni, az aktív pihenésre vágyókat röplabda, kosárlabda, sőt még gördeszka pályák is várják. Természetesen megtalálhatóak az ilyen helyeken szokásos szuvenírárusok is.

Minket leginkább mégis a kavicsos tengerpart vonzott. Délelőtt még nem voltak sokan, kényelmesen kifeküdtünk a törülközőnkre, napoztunk, piknikeztünk, élveztük a jó időt. Gyűjtöttünk kagylókat, és szép kavicsokat is :) A vízbe csak bokáig merészkedtünk, a 15 fokos víz nekünk túl hideg volt, de néhány elszánt ember úszott a habokban. Jónéhány szörföst és vitorlázót is láttunk. Délutánra már nagyobb lett a tömeg, ekkor felkerekedtünk sétálni.

A Bandstand-en épp egy Beatles tribute zenekar játszott, hallgattuk őket egy kicsit, miközben lelkes turistalányok ugráltak vidáman a zenére. A környező sétálóutcák bejárása után visszatértünk a partra még egy kis időre, majd indulnunk kellett a vonathoz. Összességében remek napunk volt, máskor is szívesen visszamennék ide.

Windsor

A következő hétvégén Windsorba látogattunk. Nekem ez volt az első angliai vonatozásom, így erről is írnék röviden. Én az otthoni, régi típusú, „kék” vonatokhoz vagyok szokva, amikre lépcsőn kell feltornázni magam – és a csomagjaimat – és amiknek nagy, tágas belső terei vannak, rémesen tapadós műbőr ülésekkel. Ezzel szemben az itteni vonatok inkább metrószerelvényekre hasonlítanak, alacsony padlósak, keskenyek, és sokkal kisebb a belső terük. Persze szépek, modernek, de mégis szokatlanok kicsit. Amit pedig nem tudom hogy lehet megszokni, az az hogy a gyorsvonatok lassítás nélkül haladnak át az állomásokon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy békésen ácsorogsz a peronon, és egyszer csak elhúz melletted egy 80-100 km/h-val közlekedő jármű. Hatalmas menetszele van, és felettébb ijesztő is. Nem véletlen, hogy a peronokon széles biztonsági sávok vannak felfestve, ahová tényleg nem szabad állni. A megfelelő vonat megtalálása nem nehéz, minden peronon van kijelzőtábla, ami nem csak azt írja ki hogy hová megy a vonat, de azt is hogy milyen megállókban áll majd meg út közben. Ha valaki előre megnézi a menetrendet, akkor könnyen odatalál az úticéljához. Persze ha valaki – mint mi – nem figyel oda eléggé, akkor csak a peronon állva jön rá, hogy nem megy közvetlen vonat oda ahová gondolta, hanem majd át kell szállni útközben :) Sebaj, végül csak sikerült odatalálnunk. Kijelzőtáblák amúgy nem csak a peronokon vannak, hanem a vonatokon is, így helyismeret nélkül is könnyű boldogulni. Természetesen be is mondják a megállókat, de én még a magyar hangosbemondókat sem midig értem, nemhogy az angolt, így egyszerűbb az írott verzióra hagyatkozni. 

 

Winsorba érve először körbesétáltuk a kastélyt (a kastélyon belüli túrát meghagytuk az esős őszi napokra). A kastélyból a „The Long Walk” elnevezésű, fasorral övezett, több mint négy kilométer hosszú sétányon indultunk tovább. Lenyűgöző látvány ez a nyílegyenes, szépen rendben tartott út, gondosan nyírt gyeppel, gesztenyefákkal övezve. Most nem mentünk végig az egész úton, hanem elkanyarodtunk, és 20 perc séta után eljutottunk a Temze partjára. 

A parton végig árnyas sétány vezet, útközben pedig meg lehet csodálni a folyóparti villákat, amik legtöbbször saját stéggel, csónakkikötővel rendelkeznek. Az idő végig szép, napsütéses volt, nagyon jól éreztük magunkat. Hazafelé még lila tehénnek álcázott lovat is láttunk :)

Jubilee Weekend

Június első hétvégéjén ünnepelte uralkodásának 60. évfordulóját II. Erzsébet királynő.  Már az érkezésünkkor is minden tele volt plakátolva a Diamond Jubilee-vel, mire elérkezett június másodika, szinte az egész város fel lett díszítve. A boltok is hetek óta jubileumi akciókat hirdettek, a klasszikus, „vedd meg az ünnepi sütésfőzéshez szükséges alapanyagokat”-tól az emlékbögréken át volt itt minden. Legjobban mégis egy ruhabolt akciója tetszett, ahol jelentős kedvezményt adtak, ha piros, fehér, vagy kék (tehát nemzeti színű) ruhát vásároltál. A négynapos ünnepségsorozatra több mint egymillió lelkes alattvaló látogatott el. A legjobb helyeken már előző este ott sátoroztak a nagyon elszántak, hogy közelről láthassák a mulatságot. Mi nem vagyunk még ennyire lelkesek, ezért inkább egy kellemes vidéki kirándulás mellett döntöttünk. Úti célunk az Uxbridge-től csak 15 percre lévő Black Park volt. Ez egy 216 hektáros park, aminek egy része védett terület, az a rész természetesen nem látogatható. A park nagyrészt erdős, ligetes, de van benne egy nagy tó is. A bejáratnál virágzó rhododendron bokrok fogadtak minket, innen szépen kialakított ösvényeken sétálhattunk tovább. 

 A nap során rengeteg állattal találkoztunk, láttunk mókusokat, nyulakat, őzet, rókát és megszámolhatatlanul sok madarat, egy elkerített legelőn pedig  voltak tehenek is. 

Végig szép, napsütéses időnk volt, nagyon jól éreztük magunkat. A parkban van egy kávézó is, ahogy néztük, elég jó árakon kínált szendvicseket, üdítőket, de mi inkább maradtunk a magunkkal hozott elemózsiánál.

A kellemes tóparti pikniket csak a mérhetetlenül szemtelen kacsák megjelenése zavarta meg, akik amint meglátták, hogy vesszük elő a szendvicseket, egyből jöttek kéregetni.

 Bátran ajánlom ezt a helyet mindenkinek aki erre jár, és szeretne kellemes környezetben kikapcsolódni. Mi nagyon jól éreztük magunkat! Egy jótanács azonban: alaposan tanulmányozzátok a menetrendet, mert elég ritkán járnak erre a buszok. Vasárnap egész nap zuhogott az eső, ezért otthon maradtunk, és egy igazi angol "sunday roast"-al ünnepeltünk.

Beköltözés

Mielőtt útnak indultunk Londonba, a legnagyobb aggodalmunk a lakáskeresés volt. Sok nehézségről, akadályról olvastunk a különböző blogokon, fórumokon, így igazán szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy nyolc nappal az érkezésünk után már a kezünkben tarthattuk leendő otthonunk kulcsát. Az ingatlanügynök mindenben a segítségünkre volt, és  a megbeszélt napon az irodájában aláírhattuk az igencsak részletes bérleti szerződést (még az is ki van kötve, hogy milyen gyakran kell ablakot mosnunk). Ezután elkísért minket a lakásba, ahol egy nagyon részletes, fényképekkel is dokumentált leltárt vett fel, majd sok szerencsét kívánva elköszönt tőlünk. Végre otthon voltunk.

 A lakás maga nagyon jó állapotú, szépen karban tartott, a falak frissen festve, a nappaliban vadonat új padlószőnyeggel, nemrég kicserélt duplaüveges ablakokkal. Angol mértékkel nézve feltűnően tiszta is volt, de ez persze nekünk nem volt elég, így hamarosan felkerekedtünk tisztítószereket és eszközöket vásárolni. A legnehezebb feladat a sütőtisztító beszerzése volt, jónéhány üzletet végig kellett járnunk, mire ráakadtunk. Úgy tűnt, az előző lakó hamarabb feladta a keresést, mivel a sütőt vastag ráégett zsírréteg fedte. A fürdőszobai csempe lesúrolása sem tartozhatott a kedvenc elfoglaltságai közé. Két nap múlva azonban már minden ragyogott, és mi elégedetten dőltünk hátra a kényelmes fotelekben. A következő pár nap a még hiányzó dolgok beszerzésével telt. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyi apróság kell egy háztartásba: a szemetesvödörtől kezdve a vízforralón át az íróasztalig sok mindent vettünk/rendeltünk.

Szombaton aztán úgy döntöttünk, hogy megérdemlünk egy kis szórakozást, így felkerekedtünk megnézni London belvárosát. Párom már többször járt itt, én még egyszer sem, így ő lett az idegenvezető.  Bejártuk a Kensington Gardens-t, a Hyde Parkot, és a St. James’s Parkot, én pedig nem győztem ámulni, hogy milyen szépek, rendezettek, tele csodás öreg fákkal, tiszta vizű tavakkal, és persze kacsákkal meg mókusokkal. Megnéztük a Buckingham palotát, a Westminster apátságot, a parlament épületét, és a híres óriáskereket is. Az időjárás is kedvezett nekünk, ragyogó napsütéssel és igazi nyári meleggel ajándékozott meg minket, hazafelé pedig csodás naplementében gyönyörködhettünk.